A kis medvebocs
Közeledett az este a meseerdőben, a kis bocs szeme le-lecsukódott, mialatt medvepapa a bundáját tisztogatta. Amikor elkészült, hátára vette a porontyot, a barlangba vitte, és letette a vackára. Finom meleg volt odabenn, különösen akkor, amikor ott feküdt már összebújva az összes lurkó. De eltartott egy darabig, míg a nagyobbak aludni tértek.
- Jó éjszakát, aranyom! – dörmögte medvepapa.
- Jó éjt! – felelte a bocs, de aztán szeme felélénkült, és fekete orrocskájával megbökte papáját. – Játszhatunk holnap is a homokban, és pancsolunk a patakban?
- Persze, kisfiam.
- És elmegyünk megint halászni?
- El, kisfiam.
- És bemegyünk a nagy fák közé is?
- Bemegyünk, kisfiam.
- És szeretném meglátogatni Mackóbabát. Elmehetek?
- Menj csak, ha akarsz.
- Azt is megmutathatom neki, hogyan kell elkapni a levegőben röpködő pillangókat?
- Meg, fiam, megteheted – dörmögte medvepapa. Zsibbadt fáradtság vett rajta erőt, a kölyök viszont, úgy látszott, egészen feléledt.
- És papa, utána megint gyakoroljuk a bukfencet? Ugye igen!
- Igen, fiam, igen – morogta papa zsibbadtan.
- És ugye holnap is megvakargatod utána a bundámat, jó, papa? Ugye megteszed?
- Mmm… meg… meg…
- És papa, nem mehetnénk ki ma este is megnézni a csillagokat? – kérlelte tovább a bocs, ám medvepapa már mélyen aludt. A kicsi unszolva megbökte őt orrával, de válaszul csak elégedett mormogást kapott. Talán már a holnapi játékról álmodott. Akkor a kicsi bocs a papájához bújt, a csillagokra gondolt, fenn az égen, aztán elaludt, és másnap reggelig fel sem ébredt.
